TÁRKI-TUDOK
  Keresés  
      


A T-Tudok Zrt. jogelődje a TÁRKI-TUDOK Tudásmenedzsment és Oktatáskutató  Központ Zrt. , amelyet 2007. november 15-én alapított az alkalmazott  társadalomkutatással foglalkozó TÁRKI Zrt. és Lannert Judit, az Országos  Közoktatási Intézet Kutatási Központjának volt igazgatója. A cég 2012 november 5-től T-TUDOK Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ Zrt. néven azonos tevékenységi körrel és küldetéssel folytatja tovább a tevékenységét, immár a Netvestor csoport tagjaként.

Küldetésnyilatkozat

Célunk, hogy a döntéshozókat, a szakembereket és az oktatás iránt érdeklődőket segítsük abban, hogy jobban megértsék az oktatás és képzés terén zajló folyamatokat. Ennek érdekében törekszünk a saját és más hazai és nemzetközi műhely kutatási eredményeinek minél szélesebb körben való megismertetésére. Különösen fontosnak tartjuk, hogy az általunk létrehozott tudás a gyakorlat számára is hasznosuljon, így kifejezetten törekszünk a tanítás és tanulás eredményességét javító jó gyakorlatok feltárására és azok széles körben való népszerűsítésére. Ugyanezért tartjuk nagyon fontosnak, hogy tevékenységünk kiterjedjen a fejlesztő beavatkozások, fejlesztések és programok értékelésére és hatásvizsgálatára is. Szeretnénk olyan úttörő jellegű, a fejlesztéssel párhuzamosan zajló értékeléseket végezni, amellyel egy adott program sikerességét minél jobban elő tudjuk segíteni.

A központ főbb tevékenységei

A központ fő tevékenysége az oktatáskutatás és tudásmenedzsment. Fő kutatási területe az oktatási intézményrendszer változása, az oktatás- és fejlesztéspolitika, oktatásirányítás, az iskola belső világa, az oktatás és munkaerőpiac kapcsolata, az oktatás eredményessége, az oktatás méltányossága. Kutatásaink során törekszünk a módszerek megalapozott és széleskörű használatára, a kvantitatív és a kvalitatív eszközök együttes alkalmazására.

Termékek

  • közpolitikai elemzések és jelentések
  • nemzetközi összehasonlító tanulmányok

Szolgáltatások

  • intézményszintű kutatások
  • indikátorfejlesztés
  • jó gyakorlatok feltárása, esettanulmányok készítése
  • programértékelés
  • fejlesztő beavatkozások hatásának vizsgálata
  • oktatással foglalkozó honlapok számára tartalomfejlesztés
  • hazai és nemzetközi szemináriumok, workshopok, minikonferenciák szervezése
  • honlap működtetése
  • szakértői tevékenység és stratégiai tanácsadás kormányzati, önkormányzati és üzleti megbízók számára

 

 

hírek


Művészek és tanárok együttműködése - Országos kulturális fórum Bukarestben

Németh Szilvia október 27-én fő előadóként vett részt a román Culture and Education szervezet által szervezett országos fórumon, melynek fő témája a művészek és pedagógusok iskolai együttműködése volt az oktatás színvonalának növelése érdekében, valamint kiemelt  figyelem irányult a hátrányos helyzetű térségek tanulóinak motiváció-növelési, és kompetenciafejlesztési lehetőségeire. 

Németh Szilvia a fórumon részletesen bemutatta a T-Tudok Zrt. Kreatív Partnerség programjának Gyergyóremetén működő projektjét, valamint a további fejlesztési lehetőségeket,

melyeket az OECD kreativitásfejlesztési 

programjában való részvétel kínált.  

A teljes program itt található:

 http://culturaineducatie.ro/forumulcie-2017/program/


Kiállítás nyílik a Kreatív Partnerség és a Ludwig Múzeum közös iskolai projektjének keretében

A tavaszi félévben a Ludwig Múzeum művészei bekapcsolódtak a T-Tudok Kretaív Partnerség projektjébe, és a diákokkal együtt tanultak és alkottak az osztálytermekben! 

média-jelenlét


Tagadják a jövőt

F. Szabó Kata készített interjút Lannert Judittal a Vasárnapi Hírekben arról, hogy sokkolják a magyar társadalmat a jövő kihívásai, a döntéshozók viszont a régi rutinokhoz nyúlnak, pedig ahhoz, hogy az oktatás jó irányba változzon, először a felnőtteknek kell tanulni
 


Minden gyerek jó valamiben

Lannert Judittal Mázsár Tamás készített interjút a tehetséggondozásról annak apropóján, hogy nemrég a blogján Tehetséggondozás lufi címmel arról írt, hogy miközben milliárdokat költ el a kormány a tehetséggondozásra hivatkozva, az eredményeket alig vizsgálják. Ha mégis megtennék, akkor lesújtó számokat kapnának, hiszen a tehetséggondozásra fordított hatalmas pénzeknek nemzetközi felmérések szerint alig van hatásuk. Erről, a rossz pedagógusokról, a gyerekek túlterheltségéről és az egyházi iskolák elitizmusáról is szól az interjú.


  1035 Budapest, Vihar utca 18. telefon: (+36 1) 887 4851, info@t-tudok.hu