TÁRKI-TUDOK
  Keresés  
      

Oktatáspolitika


Kié lesz az általános iskola?

A magyar közoktatás évek óta komoly hatékonysági problémákkal küzd. Ennek okai közt az oktatásirányítási rendszer szétaprózottságát említik leginkább a szakértők. A pedagógusok heti kötelező óraszámának növelése, valamint a 2007 szeptemberétől egy ún. „közoktatási teljesítménymutató” bevezetése csökkentette az oktatás pedagógusigényét, a nyolc évfolyammal vagy a megfelelő létszámmal nem rendelkező kisiskolák tagintézményként való kötelező integrálása pedig az önkormányzatokat is arra késztette, hogy a hatékonyabb intézményi hálózat kialakítása érdekében az eddiginél jobban kooperáljanak.

A TÁRKI-TUDOK Zrt. munkatársai azt vizsgálták, hogy vajon a szabályozási és finanszírozási környezet az eddigieknél talán erőteljesebb változása milyen irányba viszi a közoktatási rendszert, milyen stratégiákkal élnek az önkormányzatok. Mitől tűnik egy megoldás sikeresebbnek, mint egy másik? Három olyan esetet jártunk körbe, ahol a helyi szereplők, vagy egy részük, a változásokhoz proaktívan viszonyultak és újszerű - szervezeti és tulajdonosi-fenntartói változásokkal is járó - megoldásokat kerestek.

Az elkészült tanulmány teljes terjedelmében itt, összefoglalója pedig itt érhető el.

vissza  


hírek

Új Kreatív Partnerség könyv

Megjelent 2018 júniusában a pécsi Kreatív Partnerség matematika pilot programjának és beválásának ismertetése egy gyönyörű könyvben. A kötet különlegessége, hogy a programban az osztályteremben a pedagógusokkal együttműködő művészeket és műveiket is meg lehet ismerni. Ajánljuk mindenkinek szeretettel!


Kreatív Partnerség a Ludwig Múzeumban

A Ludwig múzeumban Közös ügyeink – Együttműködésen alapuló művészeti projektek címmel egy kiállítás nyílt, ami március 18-ig látogatható ingyenesen. A kiállítás egy négyéves nemzetközi program (CAPP – Collaborative Arts Partnership Programme) eredményeit mutatja be a közönségnek, melynek célja, hogy megismertesse a művészekkel az együttműködésen alapuló művészeti gyakorlatot, és támogasson olyan, különféle közösségek bevonásával megvalósuló projekteket, amelyek hatékony megoldást keresnek egy-egy aktuális társadalmi problémára.

média-jelenlét

A kreatív partnerség programról írtak a Marie Claire-ben

A cikk itt olvasható.


A drog és az iskola felelőssége

A szegregátumban élő általános iskolások drogfogyasztását felmérő kutatásunk eredményeit foglalja össze egy bizonyos aspektusból Lannert Judit Tanulópénz blogjának új bejegyzése, ami a Kölöknet oldalon is olvasható.


Nem a tehetséggondozást kellene sulykolni

Lannert Judit az Új Egyenlőségben beszélt a magyar közoktatás gondjairól.


  1035 Budapest, Vihar utca 18. telefon: (+36 1) 887 4851, info@t-tudok.hu