Tényekre alapozott oktatás egy finn integrált nevelést folytató alsó-középfokú intézményben
Esettanulmány
Németh Szilvia
Tényekre alapozott oktatás egy finn integrált nevelést folytató alsó-középfokú intézményben
A finn oktatási rendszer közismerten a világ élvonalába tartozik, ezt bizonyítják a három évente lebonyolított PISA felmérések eredményei is, ahol a finn tanulók a szövegértés, a matematikai- logikai készségek és a természettudományos ismeretek terén egyaránt a legjobbak között teljesítenek rendszerint. Az esettanulmány arra próbál rámutatni, hogy melyek azok a megkülönböztető jegyek, illetve társadalmi kontextusból fakadó facilitáló tényezők, valamint reform intézkedések melyek eredményeként ilyen kiváló teljesítmények születhetnek.
Kapacitásbővítés az oktatás terén a közelgő magyar elnökség kapcsán
A Tárki-Tudok felmérést végzett a soros hazai Európai Uniós elnökségben érintett minisztériumi és háttérintézményi szakemberek, a pedagógusok és a diákok körében a 2011-es elnökséggel kapcsolatban.
Nemzeti Jelentés az Oktatás és Képzés 2010 munkaprogram hazai megvalósításáról- 2009
A projekt célja egy olyan id?közi Nemzeti Jelentés összeállítása volt, amely az európai uniós szempontok figyelembevételével, a Bizottság által kiadott szempontsort felhasználva, a magyarországi fejlesztési irányokra és eredményekre helyezi a hangsúlyt.
Az európai oktatási és képzési rendszerek szerkezete - Magyarország
A EURYDICE (Európa Oktatási Információs Hálózata) magyarországi Nemzeti Irodájának megrendelésére a Tárki-Tudok készítette el 2009-ben a magyar oktatási rendszer (iskola el?tti oktatás/nevelés, kötelez? oktatás, szakképzés, fels?oktatás, feln?ttképzés) felépítésének, igazgatásának leírását.
A nyitott koordináció módszerének nemzetközi összehasonlítása a közép-európai országokban
A cseh oktatási minisztérium a CECE (Central European Cooperation in Education for Lifelong Learning) keretein belül az oktatás és képzés terén európai szinten alkalmazott nyitott koordinációs módszer nemzeti hatásainak vizsgálatára kezdeményezte egy regionális kutatási projekt elindítását. A résztvev? országok (Ausztria, Csehország, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia) célja a közös projekttel azoknak a nemzeti struktúráknak és gyakorlatoknak a feltárása és értékelése, amelyek a közös európai oktatáspolitikai célkit?zéseknek, ajánlásoknak, az Oktatás és képzés 2010 folyamat keretében zajló európai együttm?ködés eredményeinek a nemzeti oktatáspolitikába és gyakorlatba való becsatornázását szolgálják az adott országokban.




